<- Híreink

Nemzeti Vágta 2011

Istállónk elérte a célkitűzését, mindkét induló lova bejutott a középdöntőbe, sajnos azonban a döntőben idén sem lehettünk ott.

Az előfutamok során Neardown Knight Iván Viktorral start-cél győzelmet aratott az első előfutamban, első helyen jutott be a középdöntőbe Sárbogárd színeiben.

Apple Stone Tímár Zsuzsival a tizenegyedik futamban következett, itt azonban gondok voltak a starttal, csak a sokadik próbálkozásra állt be az összes ló rendesen. A sok kiugrás és visszastart után lovunknak nem sikerült elkapnia megfelelően a startot, így Zsuzsi remek lovaglása kellett ahhoz, hogy felhozza a lovat a második helyre, s így ott lehessen a Szekszárd városát képviselő lovunk is a középdöntőben. De a második hely azt jelentette, hogy ez a lovunk is az első futamba került, csakúgy, mint Neardown Knight, így a két lovunk egymás ellen kényszerült futni. 

Mivel azonban a két legjobb időt a mi lovaink futották az ebbe a futamba összekerült lovak közül (az összes ló időeredményét nézve is benne volt mindkettő az első tízben, ami hetvenkettő induló közül szép teljesítmény!), még bizakodtunk abban, hogy ott leszünk a döntőben is, ha csak az egyik lovunkkal is.

Vasárnap 11.00 órakor került sor a startra, a futamokat TV is felvette, így sajnos nem volt idő visszastartra, hiába nem sikerültek tökéletesre. Neardown Knight-ot az első kanyarban majdnem felborította a mellette futó ló, így az addig második helyen lovagoló lovas már csak arra tudott koncentrálni, hogy ne bukjanak fel. Köszönjük Viktor, hogy vigyáztál Neardyre és persze magadra:)

Apple Stone az egyenlőtlen start után szépen feljött, de mivel végig a külső íven tudott csak futni, nem volt lehetősége behozni a hátrányát, így ismét másodikként ért a célba, ami azonban már nem volt elég a továbbjutáshoz.

Mindenesetre gratulálunk a győzteseknek, mindenképpen szép teljesítmény bejutni az első öt leggyorsabb ló közé!

És azt csak reméljük, a következő évben vagy komolyabb lesz a start, határozottabb bírói fellépéssel vagy nekünk lesz nagyobb szerencsénk vele:)

Telivér Farm Kft. :: 6430 Bácsalmás, Backnang u. 2. :: Tel: +36 30 277-7010 :: E-mail: teliverfarm@teliverfarm.hu :: Adatkezelési tájékoztató





_blanc